Klub 18-40 Társkereső - Szahar-e a Szahara? (kritika)

Neeeem! A csütörtökön mozikba került amerikai-spanyol kalandfilm, Penelope Cruz, Matthew McConaughey és Steve Zahn föszereplésével, kifejezetten szórakoztató. >>>

A Szahara kifejezetten humánusan bánik pozitív szereplőivel. Egyetlen igazi hős sem szenved sérülést, pedig hát alkalom lenne rá bőven.

Golyózápor, robbanások, kegyetlen zöldségesek. Na jó, ők annyira mellékszereplők, hogy nem igazán emlékszem rájuk, igaz náluknál a főszerepet alakítókra se sokkal jobban.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy Matthew McConaughey, Steve Zahn vagy éppen a minden szempontból tehetséges Penelope Cruz ne nyújtanának maradandó alakítást.

Ellenkezőleg! Ezeknek a szerepeknek éppen az alapvető követelménye, hogy a néző egy óra múlva ne emlékezzen semmire néhány képként megjelenő gondolatfoszlányon kívül. Bezzeg a moziban nem jut eszébe az órára nézni. A keretként tökéletesen felépített kincskeresős történet idővel beleolvad az erkölcstelen és kapzsi diktátor és a nemkülönben erkölcstelen és kapzsi üzletember mozgatta környezetvédelmi krimibe. És mindez a sivatagban!

Hogy valami halovány kritikát is megfogalmazzak, persze csak abból a szempontból, hogy a történet még izgalmasabban indul, igaz csak egy szűk elit értelmiségi réteg számára.Ez a jól behatárolható csoport pedig az amerikai polgárháborúval, azon belül is a déli államok haditengerészetével foglalkozó hadtörténészek korántsem lebecsülendő számú csapata.

Mint ezen embertársaink távoli ismerőse, hallatlan izgalommal konstatáltam, hogy egy déli páncélos hajó (ironclad), nevezetesen a CSS Texas 1865 áprilisában meglépett a Richmondot bekerítő északiak ostromgyűrűjéből, méghozzá a Dél aranykészletével. Ebből a felvetésből nem is annyira a „meglépés” érdekes, hanem a páncélozott hajó, a CSS Texas.

Fel is kiáltottam a moziban szinte, hogy nahát, a délieknek egyetlen páncélozott hajója volt, a Virginia, amely elsüllyesztette ugyebár az első monitort, a Monitort. És mivel nem sokkal később maga is a tenger fenekén végezte, következésképp a forgatókönyv írója súlyos tévedésben leledzik.

De nem úgy ám! Én tévedtem súlyosan. A CSS Texas valóban létezett. 1864-ben bocsátották vízre, és Richmond elfoglalásakor azon két hajó közé tartozott, amelyet a visszavonuló déliek nem gyújtottak fel, így az unionisták kezére került. Hadrendbe azonban nem tudták állítani, mert még nem volt teljesen kész, így aztán két évvel később eladták egy bizonyos J. N. Leonardnak. A film alapja tehát, bár nemes eszme vezérli, mégiscsak fikció.

Bevallom igazságtalan voltam fentebb a filmmel, már ami a maradandóságot illeti. Időközben több bevésődött jelenet is előkerült agyam mélyrétegéből. Elsősorban is egy tökéletesen felépített geg, melyben a színészi alakítások sem hagynak kívánnivalót maguk után. Ez pediglen minden szatírák egyik ősi toposzára épít: a szagra.

Történetesen az admirális izgatottan leül számítógépe elé, és miközben a monitorra mered gyanakodva szaglászni kezd. Előbb a levegőbe, majd fellebbenti tweed zakója jobb szárnyát, és magát is megszagolja, végül valami neszre hátrafordul, és örömmel és aggodalommal vegyes hangon felkiált: Rudi. Merthogy mögötte Rudi, a harmadik számú kincskereső mellékszereplő horpaszt az ágyon, aki fél órával azelőtt menekült át a Mali határon egy teherautónyi birka társaságában.

És ez még nem minden. A Szaharának két slusszpoénra is futja. Egyszer ugyebár ravaszul megbüntetik a főgonoszt, akinek pénzéhsége miatt ezrek pusztultak toxinok által, s majdnem oda lett a világ is.

Másodszor pedig láthatjuk Penelope Cruzt fürdőruhában a tengerparton. Hogy kivel csókolozik az óceán habjaiban, azt nem árulom el...

Lovas Lajos