 |
A hazai idő szerint ma hajnalban tartott Moto X Best Trick döntő hivatalos győztese Jeremy „Twitch” Stenberg... >>> |
 |
X Games 11 – Twitch rekordja
A hazai idő szerint ma hajnalban tartott Moto X Best Trick döntő hivatalos győztese Jeremy „Twitch” Stenberg, akit eddig leginkább a Metal Mulisha nevű csapat tagjaként ismerhetett a közönség. A tavalyi esztendő előtt még komolyabb helyezése sem nagyon volt, most pedig arannyal térhet haza.
A 2004-es évtől kezdve Stenberg csillaga folyamatosan és töretlenül ívelt felfelé. A 23 éves rider 20 versenyéből 17-en első, vagy második helyezést ért el, most pedig megszerezte élete első X Games Best Trick aranyérmét is.
A Metal Mulisha banda főnöke, Brian Deegan egy két hónappal ezelőtti komolyabb esés miatt nem tudott részt venni a versenyen, ezért a lelátóról figyelte az eseményeket. Twitch nem okozott csalódást csapatának hiszen már az első körben beadta azt a no-footed backflip to no-handed lander-t, amiért 92.20 pontot kapott és ami végül meghozta számára a győzelmet. |
|
"Nagyon meglepődtem, hogy minden rendben ment”, nyilatkozta Stenberg a harminc méteres hátraszallerral kapcsolatban, ami az X Games történetének legnagyobb ilyen ugrása volt. „A bírók mindig az újabb és nagyobb trükkökre adják a pontokat, úgyhogy rendesen odatettem magam”.
A második helyen Travis Pastrana végzett, saran wrap backflip to no-handed landerrel, 91.20-as pontszámmal. Első körében az fmx történetében először próbált meg egy backflip to barspint, de a különlegesen szerelt első kerék landoláskor kiesett, Pastrana pedig szerencsés volt, hogy nem esett komolyabb baja.
"Azt hittem simán fog menni”, mondta az első körével kapcsolatban. „Rengeteget dolgoztunk ezen a spéci motoron és egy csomó pénzt költöttünk rá. Bár az első körben buktam, szerencsére voltak alternatív megoldások a tarsolyomban, így végül sikerült elcsípnem a második helyet.”
|
 |
 |
Nate Adams hatodik X Games érmét szerezte meg azzal a bronzzal, amit egy csont nélkül végrehajtott off-axis 360-ért kapott. „Sérülés miatt mindössze öt napja vagyok újra motoron”, mondta Adams, „úgyhogy ezt jó eredményként értékelem.”
Chuck Carothers, a tavalyi X Games hőse utolsó körében megpróbálta a Carolla-t, de érkezéskor keményen a motornak, majd a földnek csapódott. Egyből mentősök rohantak be a pályára, de Chuck végül saját lábán hagyta el a terepet.
X Games 11 Moto X Best Trick eredmények:
1. Jeremy Stenberg 92.20 2. Travis Pastrana 91.20 3. Nate Adams 90.40 4. Kenny Bartram 89.40 5. Ronnie Faisst 86.40 6. Dustin Miller 86.40 7. Nixey Danielson 84.80 8. Ailo Gaup 84.60 9. Beau Bamberg 77.00 10. Chuck Carothers 71.20
Mozso
Képek: Thomas Zuccareno/Matt Morning/Shazamm/ESPN
|
|
| |
Átlagolt érték: 5 Szavazat: 2
  |
|