Készülhet a buktára Harry Potter?
Dátum: 2009. március 17. kedd, 00:06
Rovat: Híreink


Harry Potter Elkeserítő kritikát kapott a Harry Potter sorozat hatodik része egy chicagói tesztvetítésen. A javarészt rajongókból álló ezerfős közönség szinte száz százalékban csalódottan távozott a teremből.


A legtöbb nézőnek az volt a baja a Félvér herceggel, hogy túl romantikus, sőt már-már nyálas, hogy a pár látványos párbajjelenettől eltekintve unalmas, és valójában nincs sok köze a regényhez.

J.K. Rowling, a hihetetlen sikerű Harry Potter-könyvsorozat szerzője tökéletes történeti ívet épített fel a hét kötet során, ám ez azzal járt, hogy kötetről kötetre egyre hosszabbak lettek a részek. A hatodik részből már jelentős részeket kellett kihagyni, hogy beleférjen a filmbe, ám sokak szerint pont a legfontosabb elemek maradtak ki.

"Szinte elaludtam rajta, nagyon csalódott vagyok. Nem értem, a szerző hogyan engedhette, hogy ezt tegyék a művével" - mondta egy néző.

Az ünnepelt szerző, J.K. Rowling most soron kívül kívánja megtekinteni a filmet, és az sem lehetetlen, hogy újra kell vágni és újraforgatni bizonyos részeket. Ez további csúszásokat okozhat a már eleve fél évvel eltolt, júliusra tervezett bemutatóban - számol be a Blikk.


 STOP
Harry Potter






Klub 18-40 Társkereső
http://www.klub18-40.hu

A cikk webcíme:
http://www.klub18-40.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1154