 |
Claudia Schiffer 1970. augusztus 25. |
 |
Claudia Schiffer 1970. augusztus 25-én, az észak-vesztfáliai Rheinbergben született, Németországban. Tisztes házban nevelkedett, édesanyja, a háztartásbeli Gudrun Schiffer igyekezett mindent megadni négy csemetéjének. Stefan, Ann Carolin, Andreas, kivált Claudia elsősorban szüleinek köszönheti későbbi sikereit.
A családfő, Heinz Schiffer jogászként kereste a népes kompánia betevőjét, nem véletlen tehát, hogy az eszes szőkeség is mindenáron apja nyomdokaiba szeretett volna lépni. Gyermekkorában nem a szokásos kislányálmokat dédelgette, meg sem fordult a fejében, hogy egyszer a világ legkeresettebb szupermodellje lesz, közel 900 címlappal a háta mögött.
Édesapja példáján felbuzdulva, jogász szeretett volna lenni. De bármilyen erős vágy is munkált benne az idő tájt, nem sikerülhetett továbbvinnie a jól bejáratott, családi vállalatot,bárhogy is remélte, nem dolgozhatott apja irodájában. |
Azonban Claudia szándéka nem teljesült be, mivel a számításait egy éjszakai buli 1987. októberében áthúzta. Egy modellügynök, Michel Levaton felfigyelt Claudiára és rávette, hogy elutazzon vele Párizsba, ahol az első próbák után kiderült, hogy egy új csillag született. Claudia karrierjének kezdetét az Elle magazin címlaplányaként kezdte. Ezek után hihetetlen gyorsan került fel a többi európai újság címlapjára, majd 1989-ben őt választották a legújbb Guess? lánynak. Mialatt a Guess? magazin reklámhölgyének feladatait látta el, Claudia megjelent további 5 amerikai és 7 európai magazin címlapján is. A magas, természetes szőke, igéző kék szemű hölgy több mint 500 címlapon tűnt fel, és a fotóiból készült naptár az egyik legkelendőbb árucikk. |
 |
 |
Számos tv-show-ban szerepelt, úgy mint a Larry King Live, The Tonight Show, The Late Show with David Letterman, és a Late Night with Conan O'Brien show-kban. Claudia ezen kívül filmekben is játszott, többek között a Black & White (2000) c. filmben, ahol Mike Tysontól kezdve Robert Downey Jr.-ig számos híres személy is feltűnt.
| A hobbijait illetően, Claudia szeret lovagolni, festeni, tenniszezni, olvasni, síelni és táncolni. Sőt mi több, folyékonyan beszél három nyelven: németül, franciául és angolul. |
| Claudia elkészített egy fitness videót is, de vállalkozói vénáját jelzi az is, hogy egyik alapítója volt a divatos Fashion Cafe-nek (olyan más szupermodellekkel együtt, mint Elle MacPherson, Christy Turlington, és Naomi Campbell,). |
|
| |
Átlagolt érték: 0 Szavazat: 0  |
|