 |
Helyszín: Rézmál Kávézó ( Budapest ) Együttes: Mindless Creation, Inscape, Detoxbojz >>> |
- Leírás: Hosszas szervezés után végre megszületett az október 6-ai Rézmálos, Csütörtöki Rock Party műsora is. Ahogy a rendszeres bulilátogatók már megszokhatták, ezúttal is azt fogjuk demonstrálni, milyen jól megfér egymás mellett a rock minden válfaja, s, hogy milyen tarka is ez a műfaj. Az Inscape repertoárjában többek között Guano Apes, AC/DC, Hole és egyéb slágerekkel, valamint jópár ütős sajáttal egy kis rákenroll utazásra invitálja majd a nagyérdeműt, míg a Mindless Creation azt prezentálja majd, hol is tart ma a modern Metal. Az elsősorban saját nótákkal operáló banda műsorában azért helyet kapott, hogy mást ne mondjak, néhány Pantera klasszikus is, no és természetesen nem fog hiányozni az elmaradhatatlan üvöltés sem. Mi ezúttal a csöndesülős dalokat vesszük majd elő - bemutatve, hogy a grunge-ba ez is belefér -, és csak a legfülbemászóbb ugrálós nóták csendülnek majd föl, no meg persze lesz Szwítdrímz Mansonos vörzsönben és A R&R Rugója is fölhúzódik bennünk az este folyamán valamikor. Akik szeretnének vásárolni az "új" demóból, azoknak jó hír, hogy végre sikerült nyomni párat, és 700 forint váltságdíj ellenében mindenki magával vihet eggyet. Kezdés 19:00, belépő 600 Huf. Gyertek!
|
|
| |
Átlagolt érték: 0 Szavazat: 0  |
|