 |
Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapnak a csütörtöki Kultúrház nézői >>> |
A joggal sztárparádénak tekinthető interjú-füzér azért készülhetett el, mert most mindannyian itthon vannak, hiszen ezekben a napokban zajlik a nyolcadik „Budapest Cinematography Masterclass”, azaz a 2005. évi Budapesti Operatőri Mesteriskola. A világ húsz országából érkezett 44 operatőr mestertanárai Zsigmond Vilmos (Harmadik típusú találkozások, Szarvasvadász, Melinda és Melinda) és John Schwartzman (Armageddon, Pearl Harbour, Vágta).
Az összeállításban természetesen megszólal mindannyiuk „nevelő tanára” Illés György, akinek kedvenc filmje tanítványai munkái közül a Zsigmond Vilmos által fényképezett Eastweacki boszorkányok. Vajon miért…? Zsigmond Vilmos egyébként legutóbb Woody Allennel dolgozott együtt, friss infókat így a Melinda és Melinda című filmről hallhatunk tőle.
Az új generáció képviseletében Pados Gyula pletykál egy kicsit, akinek legutóbbi munkája során igazán nem volt könnyű dolga, hiszen Sharon Stone-t kellett bevilágítania az Elemi ösztön 2. forgatása során. Igazi csemegét kínál tehát minden filmkedvelő számára a csütörtöki Kultúrház, 22’30”-kor az MTV műsorán.
|
 |
|
| |
Átlagolt érték: 1 Szavazat: 1
  |
|